#Big Data

Egy magyar cég világsikere, ami minket figyel
 

Egy magyar cég világsikere, ami minket figyel

Megmondják előre, melyik szín lesz a divat a következő nyáron, és azt is, kik lesznek az első vevők, és hol akarnak vásárolni. De azt is vizsgálják, hogyan növekednek a paprikák. Magyarok alapították négy éve, nemrég az amerikai piac meghódításán dolgozó német gyökerű cég kiszemelte és meg is vette a Radoopot.

Ember Zoltán Ember Zoltán


Mikor leszünk mesterségesen intelligensek?
 

Mikor leszünk mesterségesen intelligensek?

A hetvenes évek egyik tipikus science fiction eleme, amikor a főhős minden nehézség nélkül elkommunikál a szobaméretű számítógépével. Amelyik gép igazán fejlett, annak precízen reprezentálódnak a hanghullámai egy négycolos, kétszáz pixeles monitoron is. Azóta eltelt 40 év, feltalálták a tranzisztort, a számítógépek mérete radikálisan csökkent. De még mindig nem tudunk felhőtlenül kommunikálni a laptopunkkal. Megkockáztatjuk, sohasem fogunk. Másra azonban látszanak esélyek.

Papp Petra Anna Papp Petra Anna

Még mindig félnek a cégvezetők, de már nem annyira
 

Még mindig félnek a cégvezetők, de már nem annyira

Hosszú idő után idén fordulat látszik a vállalatvezetők gazdasági kilátásaiban itthon és világszerte is. A globális és hazai vezérigazgatók egyaránt optimista várakozásokról számoltak be a saját cégük és a világgazdaság növekedésével kapcsolatban is. Gazdaságpolitikai kockázatokkal továbbra is számolnak, mindeközben mindinkább az ügyfelek és a piacok felé fordulnak, amiben a valódi kiutat látják.

hvg.hu hvg.hu

 

"Ott költsenek, ahol van értelme"

Már nem minden esetben van szükség ahhoz, hogy a cégek egyesével megkérdezzék a fogyasztókat, ha új terméket akarnak piacra dobni, vagy az imidzsükön akarnak javítani. A Big Datát ugyanis könnyen a vállalatok szolgálatába lehet állítani.

N. A. N. A.





A Big Data segíthet a rák és az AIDS ellen
 

A Big Data segíthet a rák és az AIDS ellen

A halálos betegségek elleni közdelemben veti be legújabb technológiáját az SAP üzleti szoftvercég. A nemrégiben bemutatott két projekt a rák, és a HIV/AIDS egyénre szabott kezelését segítik.

hvg.hu hvg.hu

4 egyszerű startup trend 2014-re
 

4 egyszerű startup trend 2014-re

Milyen trendek várhatóak idén a startup világban? Milyen gondolatok fogják formálni az online világ jövőjét? Íme, négy trend, amely elég fontos ahhoz, hogy ne lehessen figyelmen kívül hagyni őket idén.

hvg.hu hvg.hu

Közkinccsé teszik a szuperintelligens számítógép tudását
 

Közkinccsé teszik a szuperintelligens számítógép tudását

Fejlesztői felhő-platformként is elérhetővé teszi Watson nevű szuperszámítógépe technológiáját az IBM, így lehetőséget ad a szoftver-alkalmazás fejlesztők globális közösségének, hogy létrehozzák az appok új, Watson kognitív számítási intelligenciájára támaszkodó generációját. A fejlesztők számára külön tartalombolt is nyílik.

hvg.hu hvg.hu


A cégvezetők paráznak a Big Datától
 

A cégvezetők paráznak a Big Datától

Több marketingvezető érzi bizonytalannak tudását a Big Data és a közösségi média üzleti technológiáival kapcsolatban, mint két évvel ezelőtt, miközben a fogyasztók lassan a vállalat stratégiai ügyeiben is átveszik az irányítást. Többek között ez derült ki az IBM négyezer topmenedzser véleményét feltáró friss felméréséből.

hvg.hu hvg.hu


A viselkedésük árulja el a bankkártyás csalókat
 

A viselkedésük árulja el a bankkártyás csalókat

A mindent elárasztó digitális adatok jelenthetik a kulcsát a bankkártyás visszaélések felderítésének. Az adatokból „kibányászott” információk – a megfelelő programok használatával – kiszűrhetik a meglepő viselkedéséket, amelyek leránthatják a leplet a csalókról.

Varga Szabolcs Varga Szabolcs

A nyilvános vécétől a rákkutatásig: mire jók a lenyomataink?
 

A nyilvános vécétől a rákkutatásig: mire jók a lenyomataink?

Nem érti, miért kap az e-mail fiókjába célzott reklámokat? Honnan tudja a feladó, hogy olaszországi nyaralást tervez vagy venne jóga-DVD-t? Miért pontosan akkor kap kedvező ajánlatot mobiltarifájára, amikor a szerződés felmondásán gondolkodik? És belegondolt abba, hogy kinek segít azzal, ha megosztja valamelyik közösségi oldalon, hogy ég a szomszéd háza?

Orosz Márta Orosz Márta

Ez lesz a legmenőbb ágazat pillanatokon belül
 

Ez lesz a legmenőbb ágazat pillanatokon belül

A következő két évben világszerte 4,4 millió munkahelyet kell majd betölteni Big Data-elemzésben jártas szakemberekkel. Tudásuk abban a 2500 metropoliszban is nélkülözhetetlen lesz, ahol az IBM okos városfejlesztései futnak. A vállalat ezernél több felsőoktatási intézménnyel indított már képzési együttműködést, Írországban már mesterszakon is lehet Big Data-diplomát szerezni. Magyarországon még nincs kifejezetten Big Data-képzés.

hvg.hu hvg.hu

Így védekeznek az árvíz ellen a hollandok
 

Így védekeznek az árvíz ellen a hollandok

Elindult a Digital Delta program, ami a Big Data hatékonyabb elemzéssel járul hozzá az árvízvédelem fejlesztéséhez és a holland vízgazdálkodási rendszer optimalizálásához. A kezdeményezés célja a katasztrófák és a környezetkárosodás megakadályozása, de a rendszer 15 százalékkal csökkentheti a vízügyi feladatok költségeit is.

hvg.hu hvg.hu

Kielemeznek minket a Facebookon
 

Kielemeznek minket a Facebookon

A vállalatok 42 százaléka a fogyasztók közösségi oldalakra feltöltött profiljait is elemzi – derül ki egy , az IBM megbízásából készült kutatásból, ami azt vizsgálta, hogy a saját iparágukban piacvezető cégek a marketing célú adathasznosítás mely területein teljesítenek jobban társaiknál.

hvg.hu hvg.hu